„Micsoda malacunk van!”

Megosztás:

A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti, közös érdek tehát a szolidaritás a belföldi gazdálkodókkal - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára Budapesten, a "Micsoda malacunk van!" sertéshús-népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján.

Hubai Imre hangsúlyozta, hogy az állattartóknak mindig meghatározó szerepük lesz a magyar agráriumban, ezért a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására.

A vidékfejlesztési forrásokhoz társuló költségvetési kiegészítésnek köszönhetően az EU-n belül a magyar állattartók pályázhatnak a legtöbb jogcímre, amire szükségük is van, hiszen az erős nemzetközi versenyben csak akkor maradhatnak piacképesek, ha folyamatosan korszerűsítenek.

Tavaly az év végén a magyar gazdák 2,8 millió sertés tartottak, ez 7,5 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban, a tavalyi 593 ezer tonnás sertéshústermelés pedig 8 százalékkal haladta meg a 2023-ast, és az előállítás hatékonysága is javult – tette hozzá.

Az államtitkár ígérete szerint az agrártárca fenntartja az állattartás kiemelt támogatását, hiszen az őket célzó pályázatok népszerűek, a túljegyzés miatt újabb keretösszegek elkülönítésére is szükség lehet.

Folytatódhatnak többek között a génmegőrzési támogatások, hogy az őshonos, veszélyeztetett és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági fajok, köztük a hagyományos magyar sertések fennmaradjanak, más kiírások pedig az időjárás és a piaci körülmények változása miatti, illetve a betegségek okozta veszteségeket ellensúlyozzák, vagy állatjóléti beruházásokat segítenek.

Hubai Imre hangsúlyozta, hogy a magyar sertésállomány mentes a kórokozóktól, ezt az intenzív hatósági ellenőrzések is garantálják.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese közölte, hogy a grillszezon kezdetére időzített kampány május 25-ig tart. Hirdetéseivel országos elérésű rádióműsorokban, a nyomtatott sajtóban és a közösségi online felületeken lehet majd találkozni, az érdeklődők kóstolókon és nyereményjátékban is részt vehetnek – mondta.

A magyar sertéságazat erős és fejlődőképes, készen áll a kivitel növelésére, de a legmegbízhatóbb fogyasztói mindig a belföldi vásárlók lesznek. Bár a húsfogyasztást sok támadás éri, a dietetikusok ajánlása szerint sertéshúst vagy más vörös húst érdemes heti rendszerességgel enni, mert ez is része az egészséges, kiegyensúlyozott étrendnek – jelentette ki.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a sertéságazat helyzetét árnyalja, hogy jó eredményeket inkább csak az állattartók értek el az elmúlt években, mert a felvásárlási árak kisebb-nagyobb nyereséget mindig biztosítottak.

A feldolgozók jelentős része ugyanakkor veszteséggel zárt tavaly, amit azzal magyarázott, hogy a hústermékek bolti ára a magas élelmiszerinfláció közepette is alig változott. Az előállítási költségek emelkedése tehát nem jelent meg a fogyasztói árakban, és a fogyasztás is évek óta csökken belföldön, jóllehet a magyar sertéshús jó minőségű és biztonságos.

A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt, tehát a vásárlóknak nem kell tartaniuk a vírustól, ha magyar disznóhúst választanak. Az érdekképviselet vezetője szerint a kiviteli piacokon is érezhető az óvatosság, ezért most különösen fontos a „patrióta szolidaritás” a vevői oldalon.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük