Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítése és a kisgazdaságok életképességének megőrzése mellett, ezért hirdeti meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatot - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A minisztérium közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretén belül meghirdetett pályázati legfontosabb célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, amelyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége.
A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére, ezzel pedig akár a főállású árutermelő gazdaság létrehozása is célul tűzhető ki – emlékeztetett Nagy István.
A tárcavezető hangsúlyozta,
az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet, a támogatás intenzitása pedig kiemelkedően magas, 85 százalék.
A forrás 25 százaléka önerő igazolása nélkül igényelhető, majd az ezzel történő elszámolást követően újabb 25 százalék előleg igénylésére lesz lehetőség. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a 10 ezer euró Standard Termelési Érték (STÉ) nagyságú üzemméretet.
A felhívás és minden kapcsolódó tájékoztató és dokumentum a kap.gov.hu weboldalon érhető el – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
- Az ázsiai lódarázs megjelenése Magyarországon – Segítse Ön is a védekezést!
- A magyar gazdák érdekeiért Brüsszelben tárgyaltak a NAK és a MAGOSZ vezetői
- A legjobbak közé került a magyar agrárvállalkozás
- Minden idők legnagyobb haltelepítése várható
- Téli álomra készül a sündisznó, vigyázzunk rá!
- Agrárpetíciót indít a NAK és a MAGOSZ a gazdák védelmében
2025. április 18.
A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
2025. április 17.
A tej élet, erő, egészség, de nem mindenkinek
2025. április 17.
Milyen a tökéletes sonka?
2025. április 17.
Elindult a tavaszi virágzás – munkába állt 20 ezer magyar méhész
2025. április 16.
Mit tehetünk a palántadőlés ellen?
2025. április 16.