Újabb fejlesztések a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Magyarország természetvédelme ismét új lendületet kapott a KEHOP Plusz Programtól, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 3,7 milliárd forintot fordíthat újabb fejlesztésekre.
Ezt emelte ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Rácz András, az AM természetvédelemért felelős államtitkára a „Fás vegetációval borított területek és kunhalmok természetvédelmi kezelésének fejlesztése” című projekt ünnepélyes nyitórendezvényén Hortobágyon.
A közleményben ismertetik: a természetvédelem sikere csak széleskörű összefogással érhető el. Az állami erőfeszítések mellett elengedhetetlen a helyi gazdák, önkormányzatok, civil szervezetek és tudományos intézmények aktív részvétele.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén megvalósuló projekt célja az erdők és kunhalmok természetvédelmi kezelésének fejlesztése 430 millió forintos költségvetéssel.
A beruházás során speciális gépeket szereznek be, amelyek lehetővé teszik az inváziós növényfajok eltávolítását, őshonos fafajok telepítését, kunhalmok védelmét és kezelését. A projektben 11 kunhalom és több mint 700 hektárnyi terület kerül kedvezőbb természetvédelmi állapotba.
Az inváziós fajok visszaszorítása érdekében szárzúzás, kaszálás, valamint szükség esetén fakivágás és gyepfelülvetés történik. A beszerzett gépek – például egytengelyes kistraktorok magágy-előkészítő adapterekkel – biztosítják a hatékony munkavégzést.
A közlemény szerint az államtitkár hosszú távú célként kiemelte, hogy az idegenhonos növényfajok eltávolítása mellett a projekt célja olyan elegyes erdők létrehozása, amelyek az adott tájegységekhez illeszkednek. A beavatkozások hosszú távon megakadályozzák az inváziós fajok újbóli térhódítását, miközben javítják a természeti környezet állapotát.
A Nemzeti Park munkatársai végzik majd a területkezelési feladatokat, biztosítva a hatékony munkavégzést és a projekt céljainak elérését. A csütörtökön elindult fejlesztésen kívül további négy beruházás megvalósítása várható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából – olvasható az AM közleményében.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.