AM: jelentős támogatás jut az erdőterületek növelésére
- Jó hírek, Növénytermesztés
- 2025. március 13.
- 0
Április 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek az új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent, és hamarosan megnyíló felhívásban jelentős forrás, összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre erdőtelepítésre és a fásítás támogatására - hívta fel a figyelmet Zambó Péter az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.
Zambó Péter kiemelte, hogy az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely valódi válaszokat kínál a klímaváltozásra, gazdasági és ökológiai szempontból egyaránt – írták.
Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című pályázati felhívásban európai uniós társfinanszírozással támogatás nyújtható új erdők telepítésére és ápolására, valamint ipari célú fás szárú ültetvények létrehozására.
A gazdálkodói likviditás fenntartását szolgálja, hogy a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a támogatást elnyerő gazdálkodók számára, fás szárú ültetvények esetében pedig egyes területalapú támogatások is elérhetőek maradnak – tette hozzá a közlemény szerint.
Az államtitkár ismertette, hogy
a támogatási kérelmek benyújtására az első ütemben idén tavasszal április 2. és május 9. között lesz lehetőség, a kifizetési kérelmeket pedig május 12-étől lehet benyújtani a már elvégzett telepítések kapcsán.
Erdőtelepítésre vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítésére azok a jogi vagy természetes személyek adhatnak be támogatási kérelmeket, akik a kérelem benyújtásának napján az érintett földterület tulajdonosai vagy a tulajdonos hozzájárulásával rendelkeznek – áll a közleményben.
Rávilágított arra is, hogy a korábbiakban a Vidékfejlesztési Programban megszokottól eltérően az új felhívásban két célterületre vált szét az erdőtelepítési és az ápolási tevékenység.
Az első maga az erdőtelepítés, vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítése, míg a második a következő években az erdőtelepítés ápolása és a kieső mezőgazdasági jövedelem kompenzációja. A második célterületben az ipari célú fás szárú ültetvények nem vehetnek részt. Az egy kérelemben minimálisan támogatható tervezett erdőrészlet vagy ipari célú fás szárú ültetvény területmérete 0,5 hektár – tették hozzá.
Újdonságként emelte ki az erdészeti döntéstámogatási rendszer használatát, amely az erdőtelepítések tervezése során a megfelelő fafaj kiválasztásában segíti a gazdálkodókat. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetében fejlesztett program különböző forgatókönyvek alapján 2100-ig modellezi a klíma és a termőhely változását, ezáltal a jelenleg elérhető legpontosabb képet nyújtja a gazdálkodói döntések meghozatalához.
Kitért arra is, hogy az átgondolt támogatási rendszernek és az elkötelezett erdőgazdálkodóknak köszönhetően Magyarország erdőterülete az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett.
„Az Országfásítási program keretében az elmúlt öt évben 184 millió facsemetét ültettünk el az erdőterület növelése érdekében. Célunk, hogy erősítsük ezt a kedvező folyamatot és a fával borított területek arányát tovább emeljük”
– tette hozzá.
Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívással kapcsolatos minden dokumentum elérhető az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n – közölte az AM.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.