Újabb pályázatok jelentek meg a fenntartható mezőgazdaság jegyében
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. március 17.
- 0
Az európai és a magyar mezőgazdasági termelési gyakorlatokat meghatározzák az uniós zöld szabályozások - hangsúlyozta Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a Fiatal Gazdák (AGRYA) és a Gazda Polgári Társulás által szervezett konferencián a minisztérium közleménye szerint.
Feldman Zsolt ismertette, a termelőknek az éghajlatváltozás, a víz, a talajvédelem és talajminőség, a biodiverzitás és tájkép, a közegészségügy, növény- és állategészségügy, valamint az állatvédelem területén is komoly feltételeket kell betartani.
A magyar KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési részében lévő zöld intézkedésekre több mint 1000 milliárd forintot fordítunk, amelyen belül az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra mintegy 20 ezer támogatási kérelem érkezett be. Nagy volt az érdeklődés ökológiai gazdálkodást célzó pályázati konstrukcióra is, amelyre csaknem 5800-an nyújtottak be kérelmet.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy az erdőtelepítésre egy 64 milliárd forintos keretösszegű pályázat, míg a Natura 2000 program keretében a biológiai sokféleség fenntartása és növelése céljából két felhívás jelent meg. Szintén a zöld intézkedések között már számos pályázati felhívás jelent meg az állatjóléti többletkövetelmények támogatására.
A megváltozott klimatikus környezetben a gazdatársadalom számára nem a kötöttségek, hanem a lehetőségek növelése a célunk – fogalmazott Feldman Zsolt.
Az államtitkár előadása szerint 2023 után több ösztönzőt is teremtettek a fenntarthatóbb mezőgazdasági gyakorlatok terjesztésére. Erre példa az ökológiai vízpótlás, ami a mezőgazdasági területek vízügyi vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel.
- Agrárígéretek és költségvetés: az agrárium is várja a költségvetés részleteit
- Madárinfluenza: hol szakad meg a járványvédelmi lánc egy egyébként jól működő telepen?
- Októberben is vethető a madársaláta, a hideget is jól viseli
- Az esők után újra megindulhat a gombaszezon, de még nem tért vissza az őszi bőség
- Makk-kávé és makkliszt: régi alapanyag kerülhet újra a konyhába
- Újabb magyar bor került az uniós oltalom alatt álló termékek közé
2026. november 5.
Téli gépszerviz: mit mond az olajvizsgálat, amit az üzemóra nem?
2026. november 5.