Megjelent a kiskérődző ágazat állatjóléti támogatása
- Agrárhírek, Állattenyésztés
- 2024. december 23.
- 0
Meghirdette az Agrárminisztérium a hazai kiskérődző állományok állatjóléti körülményeinek javítását célzó új pályázati felhívását a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretei között. A támogatási kérelmek benyújtására a 2025. január 20-tól február 20-ig tartó időszakban lesz lehetőség - adta hírül közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Kiemelték: az agrártárca az uniós agrártámogatások felhasználásának tervezése során hosszú évek óta tudatosan, a lehető legnagyobb mértében növeli a nagyobb hozzáadott értéket képviselő, állattenyésztéshez kapcsolódó támogatási konstrukciók számát és az azokhoz kapcsolódó pénzügyi források nagyságát.
A KAP-RD29-1-24 kódszámú, „Állatjóléti támogatás a kiskérődző ágazatban” című, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló pályázati felhívás – amely már az új KAP Stratégiai Terv keretei között jön létre – alapvetően a Vidékfejlesztési program részeként korábban már elérhető támogatási intézkedés folytatása
– tették hozzá.
A jelenlegi felhívás továbbra is négy kötelezettség betartása által segíti elő a juh- és kecskeállományok tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítását. Ezek a technológiába épített körömápolás, a belső élősködő (endoparazita) fertőzöttség ellenőrzése és az ellenük való szakszerű védekezés, a külső élősködők (ektoparaziták) elleni védekezés, különös tekintettel a legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezésre, illetve az ásványi anyag kiegészítés alkalmazása.
A gazdálkodók a támogatási konstrukció keretében állategységenként évi 215,18 euró összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a 2025. január 1-jével induló 5 éves kötelezettségvállalási időszak alatt.
A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a https://kap.gov.hu felületen találhatók meg. Ezt az oldalt érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden pályázati felhívással kapcsolatos információ, valamint változás itt érhető el – ajánlja az agrártárca.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.